Online sportfogadás: Utolsó csoportmeccsek, utolsó matekóra

június 26, 2024

A magyar válogatott helyzete nem a legjobb… Vasárnap este óriási volt az öröm, hétfőn folytatódott a fieszta, kedden viszont megtört a lendület: a rengeteget kritizált angol válogatott – a futball fogadás rajongóit alaposan meglepve, saját szurkolóit pedig nagyon felbosszantva – nem tudta legyőzni Szlovéniát, amivel nehéz helyzetbe sodorta Marco Rossi legénységét. Ám a csoportkör utolsó napján is élnek még a piros-fehér-zöld csapat továbbjutási reményei.

Az E csoportban teljesen kiszámíthatatlanul alakultak az eredmények, hiszen a harmadik forduló előtt mind a négy csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel, azaz három ponttal áll. Románia és Belgium gólkülönbsége a legjobb, Ukrajnáé a legrosszabb, vagyis döntetlenek esetén a belgák és a románok mellett a szlovákok jutnának tovább. Északi szomszédunk az első fordulóban vaskos meglepetést okozó Romániával néz szembe: az oddsok alapján pontosztozkodásra számíthatunk, amellyel mindkét ország ott lesz a nyolcaddöntőben. Ez azt is jelentené, hogy az Ukrajna-Belgium találkozó után a csoport két legerősebb gárdája közül az egyik búcsúzik…

Az F jelű kvartettben eddig potyogtak a gólok – ezzel együtt pedig repkedtek a pénznyeremények! Minden magyar szurkoló és játékos bízik benne, hogy ez a tendencia folytatódik, Portugália kiválóságai felülkerekednek Georgián, míg Törökország ászai nem szenvednek vereséget Csehországgal szemben. Ha mind a két kívánság teljesül, Szoboszlai Dominikék ott lesznek a nyolcaddöntőben! Nincs mit szépíteni, ez az utolsó esélyünk, ugyanakkor a cseh és a georgiai csapat egy esetleges sikerrel szintén ott lenne a legjobb 16 között. Aligha adják majd olcsón a bőrüket!

Válogass a legjobb oddsok közül, majd fogadj kötésben a 2024-es foci Eb, valamint a Copa América valamennyi mérkőzésére és zsebelj be akár 50%-kal megnövelt nyereményt!