Folytatódik az Európa-bajnokság, s az első négy nyolcaddöntő azt is bebizonyította, hogy egyáltalán nem lesz egyszerű dolga a nagycsapatoknak, Olaszország példája pontosan bizonyítja, hogy egy-egy motivált kiscsapat legyőzheti a mostanában gyengélkedő gigászokat. Ennek mentén érdemes felvezetni a legjobb oddsok által még izgalmasabbá tett mérkőzéseket, annak kiemelésével, hogy hétfő este egy valódi rangadóval kezdünk a francia-belga mérkőzés képében, amelyen nem nagyon kell azzal foglalkozni, hogy ki az esélytelenebb.
Persze papíron Franciaország jóval esélyesebb, de egyelőre Didier Deschamps együttese sem kiemelkedő a németországi tornán. Ráadásul az sem biztos, hogy nem fog jól állni Domenico Tedesco csapatának, hogy átadhatják a labdát, és számíthatnak a remek kontrákra.
Még mindig szurkolhatunk annak, hogy minél több gól essen. A németországi tornán szerzett összes találat után 4 millió forint landol véletlenszerűen kiválasztott játékosainknál – még a hosszabbításban született gólok után is – szóval megéri velünk tartanod ezen a nyáron!
Mindeközben pedig kezdetét veszi a wimbledoni torna is. A füves pályás Grand Slam minden évben a teniszezon egyik csúcspontja, s ez idén sincs másként. A férfiaknál olyan klasszisok állnak rajthoz, mint Jannik Sinner vagy Carlos Alcaraz, de nagyon kíváncsiak lehetünk arra is, hogy milyen állapotban tér vissza Novak Djokovics. A nőknél Iga Swiatek és Aryna Sabalenka száll legnagyobb eséllyel versenybe a címért, de az elmúlt években rengeteg meglepetés volt a Grand Slameken, így most is számíthatunk ilyesmire.
A wimbledoni tornára is különleges ajánlattal készülünk: 3000 Ft értékű ingyenes élő fogadásra csaphatsz le, ha velünk tartasz!