Ha szerda, akkor BL-meccsek! Vagy mégsem? A Sporting és az Atalanta gárdája már az elitligás meccsek kezdete előtt megnyitja az Európa Liga nyolcaddöntőinek sorát, a foci fogadás kedvelőinek nagy örömére. Csütörtökön pedig érkezik a valódi meccsdömping, hiszen a korábbi idősávban három, míg a későbbiben négy mérkőzés kapott helyet, az Európa Konferencia Ligában pedig négy-négy az elosztás.
Sajnos a Ferencváros búcsúzott a harmadik számú európai kupasorozattól, ráadásul az EKL-nyolcaddöntők között mindössze egy igazán nagy meccset találunk. Az Ajax-Aston Villa ütközet egy ligával feljebb is bőven megállná a helyét, a nevek alapján mindenképpen. A jelenlegi formát nézve már más a helyzet, a birminghami csapat a végső siker toronymagas esélyese, az oddsok alapján Amszterdamban sem férhet kétség a győzelmükhöz.
Az Európa Ligában nagyon izgalmas párosítások születtek a legjobb 16 között: a Sporting-Atalanta mérkőzés mellett, az AS Roma-Brighton, valamint a Freiburg-West Ham United összecsapások ígérkeznek különösen pikánsnak. Sőt, pusztán a csapatok neveit nézve a Marseille-Villarreal, a Benfica-Rangers és az AC Milan-Slavia Praha meccsek sem okoznak majd csalódást. Magyar szempontból természetesen aligha hiányozhat a listáról a Liverpool-Sparta Praha csörte, míg a Qarabaq-Leverkusen mérkőzésen a minden bizonnyal Bundesligát nyerő Gyógyszergyáriak szezonbeli veretlensége a tét. Ugye, hogy nem lehet panasz az EL-sorsolásra!?
Válogass a legjobb oddsok közül, majd fogadj kötésben az Európa Liga, illetve az Európa Konferencia Liga mérkőzéseire és zsebelj be akár 50%-kal megnövelt nyereményt!