Online sportfogadás: Kezdődik az Eb egyenes kieséses szakasza!

június 28, 2024

Véget ért a 2024-es európai kontinenstorna csoportköre, nyolc ország – köztük a magyar válogatott is – búcsúzott, 16 gárda pedig bejutott a nyolcaddöntőbe. A finálé felé vezető ágak erőssége kissé egyenlőtlenül alakult, miután öt esélyes csapat került az egyik oldalra, míg a másik „ösvényről” az Eb-t megelőzően csak Angliát sorolták a végső győzelem esélyesei közé a futball fogadás és a sportág szakértői.

A rendező Németország a torna egyik sötét lova volt, miután az utóbbi időben nem igazán nyújtott jó teljesítményt a Nationalelf, amely az Eb-n eddig lehengerlőnek tűnik. A következő ellenfelük a csoportkörben szinte semmit nem mutató Dánia lesz a szombati játéknap második meccsén. A nyolcaddöntők sorát ugyanis a Svájc-Olaszország találkozó nyitja: a címvédő Squadra Azzurra az oddsok alapján valamivel esélyesebb, mint az alpesi tizenegy, ugyanakkor a svájciak jobb teljesítményt villantottak a kontinenstorna összecsapásain, nagy hiba lenne leírni őket.

Anglia meccsein hiába várják a gólzáport, valamint az azzal járó pénzesőt az Unibet játékosai, a Háromoroszlánosok kriminális játékkal bőszítik fel a saját szurkolóikat, akik Gareth Southgate távozását követelik. A szigetországiak sorsolása habkönnyű: Szlovákia ellen kellene nyerniük a legjobb 16 között, de az eddig látottak alapján közel sem biztos, hogy ez megtörténik. Június utolsó hétvégéjét az eddig remeklő Spanyolország, illetve a hatalmas szívvel játszó Georgia összecsapása zárja, de hétfőn és kedden sincs megállás, jönnek a Franciaország-Belgium, Portugália-Szlovénia, Románia-Hollandia, valamint az Ausztria-Törökország találkozók.

Válogass a legjobb oddsok közül, majd fogadj kötésben a 2024-es foci Eb, valamint a Copa América valamennyi mérkőzésére és zsebelj be akár 50%-kal megnövelt nyereményt!