A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjára is két remek mérkőzés párharc maradt. Van a programban egy olyan találkozó, amelyre rögtön csettintenek a futballrajongók. Az Inter ebben a szezonban egészen lehengerlő az olasz bajnokságban, s ne feledjük, hogy az előző idényben a Bajnokok Ligájában is egészen sokáig meneteltek.
Most egy olyan visszavágó vár rájuk, amelyben bár előnyből indulnak, egyáltalán nem lesz könnyű dolgok. Az Atlético Madrid ugyanis hosszú évek óta nagyon eredményes az oda-visszavágós párharcokban. Nem biztos, hogy ez lesz minden idők leglátványosabb mérkőzése, de a legjobb oddsok kedvelői egészen biztosan szavazhatnak neki bizalmat, hiszen könnyen lehet, hogy ismét jön majd egy hosszabbításba torkolló találkozó.
De a foci fogadás kedvelőinek a másik találkozóra is érdemes lesz figyelni. A Dortmund-PSV sok tekintetben tűnik vigaszágnak ebben a nyolcaddöntős körben, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon értékes a továbbjutás. Sőt, korábban láttunk már olyat is, hogy egy-egy ilyen csapat végül a BL-címet is megszerezte. Az 1-1-es első meccs sokat ígér, az sem lenne óriási meglepetés, ha kiszakadna az a bizonyos gólzsák.
Mi pedig szokás szerint remek ajánlatokkal készülünk. Ha mindkét találkozó érdekel, fogadj kötésben, ugyanis így nagyobb nyeremény ütheti a markodat: akár 50%-kal nagyobb nyereményt is hazavihetsz, ha kombinációs fogadást kötsz!
Ráadásul most részt vehetsz a heti rendszerességgel tartott fogadási bajnokságunkban, amellyel 65 000 értékű ingyenes fogadás ütheti a markodat. A fődíj pedig nem más, mint egy páros jegy a BL-döntőre vagy az Európa-bajnokság egyik magyar meccsére.