Azon sportrajongók közé tartozol, akik imádják a nagy bunyókat és mérkőzéssel járó körítést? Akkor az ökölvívás fogadás igazán neked való!
A bokszot sokan a legnemesebb sportnak tartják, elvégre a harcosok több hónapnyi edzés után lépnek be a szorítóba, készen arra, hogy megküzdjenek az ellenfelükkel. Az ökölvívás megannyi hőst és rosszfiút adott a sportvilágnak, hiszen minden mérkőzésnek külön története, feszültsége van.
Ha érdekel az ökölvívás fogadás, de nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá, jó helyen jársz: ez az útmutató általánosan áttekinti az ökölvívás fogadás alapjait, valamint fogadási tippekkel is szolgál. Röviden összefoglalva: minden adott hozzá, hogy a sportág szakértője legyél, anélkül, hogy belépnél a szorítóba.
Az ökölvívás szabályai
Az ökölvívás küzdősport, amely során két ember néz szembe egymással a ringben: mindketten bokszkesztyűt viselnek és egymás testét és fejét üthetik csak meg, méghozzá szigorú szabályok szerint. Csak kézzel lehet támadni és védekezni, más testrésszel nem.
Egy profi bokszmérkőzés maximum 12 darab, egyenként három perces menetből áll, a ringben pedig csak a két ökölvívó, valamint a mérkőzésvezető tartózkodhat. A három pontozóbíró a ring mellett foglal helyet, az ő dolguk az, hogy eldöntsék a győztes kilétét, amennyiben a mérkőzés nem ér véget idő előtt.
A profi ökölvívásban súlycsoportok vannak, melyek közül a legismertebbek, a pehelysúly, a könnyűsúly, a váltósúly, a középsúly és a nehézsúly. Természetesen, a fő divíziókon kívül még további 12 súlycsoport is akad, melyek neve általában fél-, szuper-, vagy kis- előtaggal kezdődik.
Mindkét bokszoló rendelkezik saját sarokkal, ahol a menetek közti szünetben pihenhet, valamint fogadhatja a tanácsokat a csapatától.
Mindkét ökölvívó kap pontot minden menet után, ez általában 10 vagy 9. Az adott menetet megnyerő bokszoló 10 pontot, míg az azt elveszítő 9 – extrém esetekben 8 – pontot kap. A mérkőzés végén az a bokszoló nyer pontozással, amelyik több egységet gyűjtött a 12 menet alatt.
Persze, olyan eredmények is előfordulhatnak, mint például 118-111, 115-115, 117-112, ilyenkor, mivel két bíró is kihozta győztesnek, az adott bokszoló ugyanúgy megnyeri a mérkőzést.
Hogyan lehet megnyerni egy ökölvívó mérkőzést?
Egy ökölvívó többféleképpen is megnyerhet egy összecsapást. A legismertebb mód – és amit az ökölvívás fogadás szerelmesei a legjobban kedvelnek – a kiütés. Ilyenkor a bokszoló keze vagy térde érintette a talajt, leütést szenved el és nem tudja folytatni a küzdelmet. A mérkőzésvezető tízig számol, ha a versenyző ennyi idő alatt sem tudja összeszedni magát: veszített.
TKO-t (technikai KO) akkor hirdetnek, ha az ökölvívó sérülés miatt nem tudja folytatni a küzdelmet: például kiugrik a válla vagy szétnyílik az arcbőre/szemöldöke. A bírók meg szoktak bizonyosodni arról, hogy a sérült bokszoló nem tud megfelelően védekezni, ezután szüntetik csak be a küzdelmet. Ha egy ökölvívót egy meneten belül háromszor is leütnek, az azonnali TKO-t, vagyis leléptetést eredményez.
A harmadik lehetséges út a győzelemhez a pontozással elért siker. Ahogy már korábban is említettük, a pontozóbírók minden menet végén pontokat adnak az ökölvívóknak, majd ezeket összesítik a mérkőzés végén. Természetesen, a döntetlen sem elképzelhetetlen eredmény, illetve a pontozás sokszor óriási vitákhoz és vitatott döntésekhez vezet, hiszen nagyon szubjektív rendszerről van szó.
A bokszoló akkor is megnyeri az adott meccset, ha az ellenfele bedobja a törölközőt. Erről általában a versenyző edzője dönt, megóvva ezzel tanítványát a nagyobb veréstől és az esetleges maradandó károsodástól.
Az ökölvívókat le is léptethetik, ha nem megfelelően viselkedek a ringben. Például az övön aluli ütések vagy a mérkőzésvezető instrukcióinak semmibevétele a mérkőzés idő előtti végét jelentheti az egyik harcos számára. A nem kézzel végzett támadások, mint a fejelés, a rúgás, a harapás vagy a köpés szintén ezt a szankciót vonják maguk után.
Ökölvívás fogadás – Így működik
Ha érdekel az ökölvívás fogadás, az Unibet kínálatában megannyi remek ajánlatot találsz, amelyek valódi izgalmakkal és nagy nyereményekkel kecsegtetnek. Lássuk hát röviden az ökölvívás fogadás legnépszerűbb fogadástípusait.
Fogadás a győztesre
Az ökölvívás fogadás rajongóinak körében ez a fogadástípus a legnépszerűbb. Az oddsok ugyanolyanok, mint a futball fogadás közben már megszokott 1X2 fogadás, vagyis csak és kizárólag a mérkőzés végkimenetelére kell tippelned. Az első bokszoló győzelme (1), a döntetlen (X) vagy a második bokszoló győzelme (2) találhatók meg a lehetséges opciók között. A döntetlen eredmény meglehetősen ritka, így igen magas odds van rá, míg a bokszolók győzelmi esélyei között általában nagy az eltérés, főleg, ha az egyik sarokban egy regnáló bajnok neve szerepel.
Alatt/Felett
Az alatt/felett fogadás szintén nagyon népszerű az ökölvívás fogadás berkein belül is. Ilyenkor a menetek számát kell megtippelned, ha például arra fogadsz, hogy +7,5 menetig tart majd a mérkőzés, akkor a nyolcadik menet kezdetén már nyertél, ha viszont előbb véget ér az összecsapás: sajnos veszítettél…
A győzelem módja
Az ökölvívás fogadás veteránjai nem csak a győzelem módjára szeretnek fogadni, de arra is, hogy melyik menetben ér véget a küzdelem. Ez a fogadástípus főleg akkor népszerű, ha az egyik bokszoló jóval esélyesebb a másiknál.
Például, Murat Gassiev és Noel Grevor cirkálósúlyú összecsapásán előbbi bokszoló győzelmére 1,50 az odds, ám arra, hogy a negyedik menetben nyer jóval nagyobb: 9,00. Utóbbi fogadással óriásit lehet nyerni, de a kockázat is jóval nagyobb… Nincs mese, mérlegelni kell.
Hosszútávú fogadások és tornák
Az Unibet kínálatában megtalálhatók a hosszútávú ökölvívás fogadások is: például, tippelhetsz a World Boxing Super Series győztesére. Persze, nem könnyű megjósolni a végső győztes személyét, de éppen ezért, a nyeremény is jóval nagyobb, ha sikerrel jársz. Arról már nem is beszélve, hogy lesz még egy plusz okod nézni a kedvenced mérkőzéseit.
Meg nem erősített mérkőzések
Az ökölvívás világa nem csak a szorítóig terjed. Folyamatosan mennek a pletykák és a tárgyalások, hogy mikor lesz a következő nagy mérkőzés, elvégre óriási pénzekről van szó, a bokszolók pedig hónapokig készülnek egy-egy összecsapásra.
Az ökölvívás rajongóit sokszor kiakasztják a hosszas tárgyalások, elvégre ők egyetlen dolgot akarnak elérni, hogy a legkiválóbb bokszolók küzdjenek egymás ellen, ám a pénz és az érdekek néha közbeszólnak. Ennek ellenére, az Unibet ökölvívás fogadás kínálatában megtalálhatók a meg nem erősített mérkőzések is, ezekre is kínálunk oddsokat.
Ezek nem légből kapott pletykák, hanem olyan összecsapások, amelyek megrendezésére igenis van esély. Ráadásul, ezek a fogadások igencsak biztonságosak, hiszen amennyiben az adott mérkőzést nem rendezik meg egy meghatározott időtartamon belül, a fogadás tétjét visszatérítjük.
Élő ökölvívás fogadás
Az Unibet felhasználójaként te is használhatod az élő ökölvívás fogadás funkciót, méghozzá a legnagyobb mérkőzések alatt, amelyeket mind-mind megtalálsz a kínálatunkban. Az élő fogadás remek döntés, hiszen így a mérkőzés képe alapján tippelhetsz, miközben egy percre sem veszed le a tekinteted a képernyőről.
Például, ha a középsúly két sztárja bunyózik és az egyikük elszenved egy leütést az első menetben, a győzelmi oddsai nagyon magasra szökhetnek. Az ökölvívás fogadás veteránjai azonban nem biztos, hogy ellene tippelnek majd, sőt. Elvégre, a nagy kockázat nagy nyereményt eredményezhet. Többször is láthattuk már, hogy a padlóra küldött harcos megfordította a meccs képét – miért ne történhetne meg ismét?
Persze, más forgatókönyv is elképzelhető: akár már a második menetben is véget érhet az összecsapás, ilyenkor is résen kell lenni és időben feladni a szelvényt. Akárcsak a ringben, fogadás közben is kiemelten fontos a jó időzítés.
Még egy remek érv az ökölvívás fogadás mellett: a bokszgálák egész évben zajlanak, az USA-ban, Európában, illetve a gazdag arab országokban. A Las Vegas-i és New York-i események Európában a hajnali órákban láthatók élőben, de a nagy sztárok és az izgalmas fogadások miatt alighanem megéri virrasztani!
Fogadj ökölvívásra!